Az EURid az Európai Bizottság által a .eu domain név üzemeltetésére kijelölt non-profit szervezet. Az első kezdeményezéseket a .eu, mint egy európai felső szintű domain (TLD) létrehozására 1999-ben az Európa Tanács indította. Ezután 2003. májusától az EURid a .eu domain név nyilvántartó üzemeltetője. A tényleges szerződést 2004 októberében írták alá.
A .eu TLD 2005 márciusában került be az Internet domain név rendszer gyökérzónájába. Gyakorlatilag a .eu ettől kezdve létezik.
Az EURid-t szervezetet 2003 áprilisában alakította három, saját országuk nemzeti regisztrációját végző szervezet: Belgium, Olaszország és Svédország. Később a csehországi és szlovéniai TLD-it üzemeltető szervezetek is beléptek. 2006-ban csatlakozott az Internetes társadalom (ISOC) európai részlege, majd ezt követően 2007-ben a Business Europe szervezet is az EURid tagjává vált.
2005. december 7. és 2006. április 6. között a .eu regisztráció korlátozott számú domain név igényt fogadott. Az EU tagállamainak csak azon magányszemélyei és szervezetei igényelhettek .eu domain nevet, amelyek egy névre vonatkozóan valamiféle jogi védelemmel rendelkeztek. Ezt a kezdeti szakaszát a regisztrációnak Sunrise időszaknak is nevezik.
2006. április 7-én az EURid megnyitotta a .eu domain nevet általános bejegyzésre, szigorúan érkezési sorrend alapon.
Az Európai Tanács első alkalommal vitatja meg a .eu domain bevezetésének lehetőségét.
Az Európai parlament és Az Európai Tanács elfogadja a .eu felső szintű domain bevezetéséről szóló EK/733/2002 Rendeletet.
Belgiumban non-profit szervezetként bejegyzésre kerül az EURid asbl/vzw.
Az Európai Bizottság az EURid-t nevezi ki .eu nyilvántartóvá.
Arnes, Szlovénia (.si) országkód szerinti TLD nyilvántartója csatlakozik az EURid-hez, mint társult tag.
CZ NIC, a Cseh Köztársaság országkód szerinti TLD nyilvántartója csatlakozik az EURid-hez, mint társult tag.
Közzétételre kerülnek a .eu felső szintű domain bevezetésére és funkcióira vonatkozó általános szabályok, valamint a bejegyzésre vonatkozó irányadó elvek megállapításáról szóló rendelet (EK/874/2004).
Az Európai Bizottság és az EURid aláírja a Szolgáltatási Felhatalmazás szerződést.
Az ICANN elismeri az EURid-t, és a .eu kód kiadása mellett dönt.
A .eu felső szintű domaint hozzáadják az internetes gyökérhez.
Megkezdődik a regisztrátorok akkreditálása.
A Sunrise periódus kezdete.
A .eu megnyílik általános regisztrálásra.
A .eu eléri a 2 millió regisztrációt.
A .eu eléri a 3 millió regisztrációt.